A bizánci szertartású katolikusok jelenléte Budapesten, a középkor végétől számítható. Mivel akkoriban még nem szerveződtek liturgikus közösséggé, ezért nincsenek pontos adatink erről az időről. A dokumentálás szempontjából a XIX. sz. második fele jelent mérföldkövet az egyházközség életében, ugyanis ekkor sokan költöztek föl vidékről Budapestre, hogy megélhetésüket biztosítsák. A beköltözéseknek köszönhetően az 1890-es években már megindult az a mozgalom, amelyből megszületett a mai egyházközség. A mozgalom szervezésében 1895. január 6-án, a Nemzeti Tornacsarnokban tartott ülésen, már meg is választották a képviselőtestületet, és megfogalmazták, az egyházközség működési szabályzatát.
Ekkor még nem volt temploma a közösségnek. A szertartásokat az egyetemi templomban végezték. 1898. június 30-án a Fővárosi Tanács kegyurasága alá fogadta az egyházközséget, vállalva ezzel anyagi támogatását is. Egyúttal a szervezők kérvényt nyújtottak be templomjuttatásra, illetve a közösség szervezeti életének kialakítására. A Szegényház téri templomot szerették volna megkapni. Ez a kis templom Czigler Győző tervei alapján készült 1875 és 1880 között. Mivel ez a 400 főt befogadni képes templom a római katolikusok számára kicsi volt, és mellette már épült a Steindl Imre által tervezett Szent Erzsébet plébániatemplom, bizakodtak, hogy megkapják a templomhasználati jogot. Ebben az időben lett a Szegényház térből is Rózsák tere. 1904. augusztus 17-én a Belügyminisztérium jóváhagyta a kérelmet, és 1905. január 8-án Vaszary Kolos Ferenc esztergomi bíboros, hercegprímás rendeletével hivatalosan is megalakult a budapesti görög katolikus parókia. Az első Szent Liturgiát 1905 december 3-án mutatták be, bár az emléktáblán január 7.-e olvasható.
Az egyházközség megalapítása előtt már megindult a vita, hogy a leendő egyházközség melyik egyházmegyéhez tartozzon. Mivel az egyházközséghez az eperjesi, és a munkácsi egyházmegyéből elszármazott görög katolikus is tartoztak, ezért mindkét püspökség kinyilvánította illetékességét. A vitát Vaszary Kolos Ferenc bíboros döntötte el, a már említett rendeletével, amelyben a rózsák terei egyházközséget, az esztergomi egyházmegyéhez csatolta. A Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye felállítása után az egyházközséget az új egyházmegye fennhatósága alá rendelték.
Parókia épület ekkor még nem volt. A lelkész lakása a Rottenbiller utcán volt. A mai parókia építését 1929-ben fejezték be, a templom két oldalán lévő üres területen. Ezzel egy időben megkezdődött a templom belső átalakítása a keleti egyház liturgikus előírásainak megfelelően. A templombelső festésére 1932-ben Petrasovszky Emmánuelt kérték fel, aki Takács István festőművész barátjával festette meg a szentély seccóit. A szentélyben található 3 üvegablak 1881-ben készült, amikor még a római katolikusok használták a templomot. Középen Szent Erzsébet látható, két oldalán pedig Szent Mátyás apostol, és Szent József van ábrázolva. A régi fából készült oltárt 1933-ban, a megváltás 1900.-ik évfordulóján kőoltárra cserélték.
Az oltárképet, amely Máriát, mint a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja, illetve az ikonosztázion két alapképét, és az utolsó vacsora képét Roskovics Ignác festette. A Magyarok Nagyasszonya abban az ábrázolásban lett megfestve, ahogy a magyar görög katolikusok 1900-ban tartott zarándokútjukon, a XIII. Leó pápának adott emlékkönyv borítóján látható. Azért lett így megfestve, mert a kegyúr kikötötte, hogy ez a kép, csak ebben a formában lehet megfestve.
A szentély két oldalán lévő mellékasztalok fölötti képeket Kontuly Béla festette, a királyi ajtó képei pedig Lohr Ferenc alkotásai.
A II. világháborúban a templom, sérüléseket szenvedett. Ezeket a sérüléseket kijavították egy kivételével, mely a Magyarok Nagyasszonya kép mögött található fel nem robbant bomba emlékét őrzi. A világháború óta a templom kétszer lett felújítva. Először 1975.-ben, majd utoljára 2001.-ben.
A kőbányai Conti kápolna története
A Conti-kápolna 1739-40-ben fogadalmi kápolnaként épült. Jelenleg ez Budapest X. kerületének egyik legrégibb műemléke. Conti Antal Lipót itáliai származású kőfaragó és neje Drenker Krisztina annak emlékére építette, hogy családjuk az akkor tomboló kolera-járványtól megmenekült. A Conti család egykori szőlőbirtokán épült kápolna barokk stílusban épült, belső berendezése Conti saját munkája. A csavart oszlopos oltár egyetlen kőből van faragva, a szobrokat is maga Conti Lipót készítette. II. József rendelettel záratta be a kápolnát s a többi fogadalmi kápolnával együtt ezt is lebontásra ítélte. A család összeköttetései révén megmentette a lebontástól.
A kőbányai római katolikus hívek 1802-tól használták a kápolnát, majd amikor felépült az új plébániatemplomuk a Szent László téren, átköltöztek. A Segítő Szűzről elnevezett kápolna 1947-től a görög katolikusok kápolnája lett azt követően, hogy a római katolikus közösség új temploma a Szent László téren.
A Hajdúdorogi Egyházmegye 1972-ben alapította meg a Kőbányai Szervezőlelkészséget.
A Budapest Rózsák terei egyházközség lelkészei látnak el szolgálatot a kápolnában. Többek között itt is szolgált: Bacsóka Pál, Tárkányi Géza, Oláh Miklós, Járási János, Kricsfalussy Ferenc, Mosonyi László, Virányi György, Jármi Zoltán és Kovács István.